Ápolási osztály
Általános tájékoztató
Az osztály tevékenysége olyan idős emberek ápolás-gondozása, akik aktív kórházi ellátásra már nem szorulnak, de otthoni ápolásuk különböző okok miatt nem megoldott.
Osztályunkon kizárólag alap-ápolási tevékenységet végzünk, orvosi beavatkozásra nincs lehetőség.
Az orvosi ellátást konzíliáris orvos látja el.
Intézményünkben három 2 ágyas, egy 3 ágyas, kettő 4 ágyas és kettő 5 ágyas kórteremben látjuk el a betegeket 27 ágyon.
Beutalási rend:
Előzetes helybiztosítás alapján előjegyzéssel az osztályvezető főnővérrel történt egyeztetést követően kérhet felvételt a beteg saját maga, hozzátartozója, háziorvosi beutalóval, illetve más fekvőbeteg osztályról zárójelentéssel.
Az Ápolási osztály alaptevékenysége:
– a betegek személyiségének tiszteletben tartásával, érdekeik figyelembe vételével, biztonságos, komfortos környezetben, emberközpontú, minőségi ápolás nyújtása, amelyben megvalósul az aktív kórházi (orvosi) ellátást nem igénylő, de a családi gondozást átmenetileg vagy véglegesen nélkülöző, önellátási képességében részben, vagy teljesen gátolt személyek szakszerű ellátása, ápolása,
– az egészségügyi szakdolgozók által, jól összehangolt, magas szakmai színvonalú, teljes körű, folyamatos, 24 órás ápolási szolgáltatást biztosít, törekedve az egyén még meglévő önellátási képességeinek megőrzésére, illetve ezen képesség részben, vagy egészében történő visszanyerésére,
– az osztályvezető diplomás ápoló és a szociális munkás segítséget nyújt, illetve teljes körű tájékoztatást ad mind a betegeknek, illetve hozzátartozóiknak a további elhelyezések, Idősek Otthonában való bekerülési lehetőségek módjáról, feltételeiről.
Az Ápolási osztályon nyújtott alapszolgáltatások:
– elhelyezés kényelmesen berendezett, otthonos, fürdőszobával együtt kialakított szobákban,
– folyamatos szakápolási szolgáltatás, szakmai protokollok betartásával,
– szükség esetén bármikor szakorvosi konzílium biztosítása,
– laboratóriumi vizsgálatok elvégzése,
– az ápoltak gyógyszerrel, ellátásához szükséges gyógyászati segédeszközzel való ellátása,
– az ápolás tárgyi feltételeinek biztosítása,
– napi ötszöri étkezés, megfelelő diéta biztosítása szükség esetén, egyéni tálcás tálalással, a betegszobában, ágyasztalon, ebédlőben,
– televízió nézés lehetősége az osztályhoz tartozó társalgóban,
– szükség esetén gyógytorna, fizikoterápia biztosítása szakorvosi javaslat alapján,
– kapcsolattartás az ápolt hozzátartozójával, mindennapos látogatás lehetőségének biztosítása a házirendben foglaltak betartása mellet,
– pszichés gondozás (szociális ügyintéző, lelkészek bevonásával) kiemelt ápolási feladatként,
– intézményen belüli betegszállítás biztosítása vizsgálatokra, kezelésekre a beteghordói munkakörben foglalkoztatottak részvételével, más intézménybe szállítás, hazaszállítás esetén szükség szerint betegszállító gépkocsi megrendelése.
Az Ápolási osztályon való ellátás igénybevétele térítési díjköteles, melyet Intézményünk „Az egészségügyi és azokhoz kapcsolódó egyéb szolgáltatások térítési díj szabályzata” tartalmazza.
Mit hozzon magával a felvételkor?
– TAJ kártyáját, személyi igazolványát, lakcímkártyáját
– otthonában szedett gyógyszereinek a listáját
– amennyiben van korábbi zárójelentéseit, ambuláns lapjait, vizsgálati leleteit
– tisztálkodási eszközöket (törlőkendő, WC papír, tusfürdő, szivacs, fogkefe, fogkrém)
– pizsama, hálóing, köntös, papucs, alsónemű
Mit ne hozzon magával?
– Pénzt, ékszert, bankkártyát, nagy értékű eszközt.
Látogatási rend:
Hétfő-Péntek: 16:00-18:00
Hétvégén és ünnepnapokon: 10:00-11:30 és 15:00-18:00
Az ápolási tevékenység ideje alatt látogató a kórteremben nem tartózkodhat!
Betegszállítás
Helyben kért vizsgálat (pl. röntgen) esetén a beteg szállítását beteghordó végzi. Ha helyben nem megoldható a vizsgálat, betegszállítóval küldjük az ápoltat. Hazaszállítás az ápolt állapotától függően hozzátartozóval, vagy betegszállítóval történik. A szállítással kapcsolatos igényeket kérjük időben – de az elbocsájtás előtt legalább 1 nappal – jelezni!
Tartózkodási idő: Az osztályon való tartózkodás maximum 180 nap.
Területi ellátási kötelezettség:
Acsád
Alsóújlak
Bejcgyertyános
Boba
Bő
Bögöt
Bük
Celldömölk
Chernelházadamonya
Csáfordjánosfa
Csánig
Csehi
Csehimindszent
Csempeszkopács
Csénye
Csér
Csipkerek
Csönge
Egervölgy
Egyházasfalu
Egyházashetye
Gérce
Gór
Hegyfalu
Hetyefő
Hosszúpereszteg
Hosztót
Ikervár
Iklanberény
Iván
Jákfa
Káld
Kám
Kamond
Kemeneskápolna
Kemenesmagasi
Kemenesmihályfa
Kemenessömjén
Kemenesszentmárton
Kenéz
Kenyeri
Kisberzseny
Köcsk
Lócs
Lövő
Meggyeskovácsi
Megyehíd
Mersevát
Mesterháza
Mesteri
Mikosszéplak
Nagygeresd
Nagylózs
Nagysimonyi
Nemeskér
Nemeskocs
Nemesládony
Nick
Nyőgér
Ostffyasszonyfa
Ölbő
Pápoc
Pecöl
Porpác
Pósfa
Pusztacsalád
Püspökmolnári
Rábapaty
Rábatöttös
Répcelak
Répceszemere
Répceszentgyörgy
Rum
Sajtoskál
Sárvár
Simaság
Sitke
Sopronhorpács
Sopronkövesd
Sótony
Szeleste
Szemenye
Tokorcs
Tompaládony
Tormásliget
Újkér
Uraiújfalu
Vámoscsalád
Vásárosmiske
Vasegerszeg
Vasszilvágy
Vát
Völcsej
Vönöck
Zalaerdőd
Zalameggyes
Zalaszegvár
Zsédeny
Zsennye